16 országban

6,000+ munkatárs

1 milliárd EUR nettó árbevétel

Lantmännen Unibake

Kik vagyunk mi?  

A Lantmännen Unibake az összes kontinensen jelen van, vezető pozíciót tölt be fagyasztott péksütemények gyártásában és forgalmazásában. Büszkék vagyunk arra, hogy a hagyományok tisztelete mellett pékáruinkkal megfelelünk a 21. század életstílusának és trendjeinek is. Örömmel tölt el bennünket, hogy egy olyan történelem részei vagyunk, amely egyidős a civilizációval.

A bizonyítékok azt mutatják, hogy az első kenyeret a kőkorszakban készítették több ezer évvel a földművelés beindulása előtt. Ez teszi a kenyeret a világon elsőként elkészített ételek egyikévé, amely még ma is az emberek egyik fő táplálkozási forrása.

Küldetésünk 

Annak ellenére, hogy a Lantmännen Unibake az évek során hatalmas változásokon ment keresztül, célunk ugyanaz maradt: élvezni az étel adta örömöket. Szeretjük hivatásunkat, és azt, hogy reggelente a frissen sült croissant és a péksütemények ínycsiklandozó illatára ébredhetünk.

Jövőképünk

Sütés iránti szenvedélyünkre alapozva küldetésünk, hogy örömet szerezzünk az ételen keresztül. Tiszta jövőképpel rendelkezünk arról, hogy pontosan merre tartunk. Számos országban vagyunk jelen megbízható történelemmel, amelyet a kompetenciánkba történő befektetéssel értünk el. Tevékenységünkkel a hatékonyságra törekszünk.

Kultúra és szervezet

Hiszünk abban, hogy vállalati kultúránk nyílt, barátságos és megbízható. Betekintést biztosítunk munkafolyamatainkba és nemzetközi szinten közösen dolgozunk azért, hogy megvalósíthassuk elképzeléseinket. Folyamatosan erősödünk, hiszen egy nagy közösség tagjai vagyunk. Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy számos lehetőség rejlik az országok közötti kulturális különbségekben és a közös üzleti tevékenységben.

Minden a sokféleségben rejlik. A Lantmännen Unibake-nél több mint 6000 munkatárssal dolgozunk együtt világszerte. Mindannyiunknak megvan a saját háttere, képességei és tapasztalata. Mindannyian különlegesek vagyunk, mindannyian együtt dolgozunk. Ennek köszönhetően egyedülálló a Unibake.

Mindig éhesen – soha véget nem érő étvággyal mindig valami többre

Cégünket a vállalkozási kultúrának megfelelően építettük ki. A Lantmännen Unibake kezdetben olyan pékségeket vásárolt fel, melyek a helyi piacokon erősnek bizonyultak. Nemzetközi szervezeti hátteret adtunk melléjük, és megalapoztuk a mai Lantmännen Unibake-et, Európa második legnagyobb sütőipari vállalatát.

"Egy Unibake" vagyunk. Hiszünk abban, hogy leányvállalataink számára lehetőségeket biztosítunk az alapvető folyamatok és műveletek strukturált szervezésével.

Közvetlen, szoros kapcsolatban állunk ügyfeleinkkel, folyamatosan teszünk értük. Mindez a globális szervezet erejével kiteljesedve adja értékeinket.